Sokszor aggódom. Magamért, a szeretteimért, a világért. Sokszor játszom vissza a valós és képzeletbeli beszélgetéseket, hogy mi lett volna ha... Minél inkább agyalok, annál több és több problémát gyártok. És mikor már majdnen teljesen kikészítem magam, rájövök, hogy ennek semmi értelme.
Na, ilyenkor cselekszem. Felhívom, írok neki, meglátogatom. Csak azt nem értem, hogy miért nem azonnal csinálom ezeket. Főleg, hogy az aggódásra fordított időt sokkal jobban is eltölthetném. Akár még álmodozhatnék is.